Blanka Rudolf's profile

Komplex tervezés//2021

Témabemutatás
Tervezett funkcióm egy kajakház és tábor gyerekeknek.
A tervezési terület a Hárosi-Duna partján fekszik el. A helyszíni bejárás során megismerhettük a tervezési terület szépségét és érintetlenségét. A háborítatlan természet szépsége mellett szerintem a terület legértékesebb eleme a Duna-parti szituáció. A Hárosi-Duna szinte holtágnak, állóvíznek tekinthető, így biztosíthatja a vízisportok zavartalan végzését és oktatását. A kajakház lehetőséget nyújt a sportolók, gyerekek oktatására, sportolási lehetőséget biztosít, a tábor pedig lehetőséget adna a fővárosban élő gyerekek számára, hogy a természetben legyenek és együtt táborozzanak, megismerjék a természeti értékeit.
Helyszín bemutatása
A tervezési helyszínem Nagytétényben, a XXII. kerületi Növény utca és Dévér park mellett délnyugatra elhelyezkedő terület. A területet gyalogosan és gépjárművel is meg lehet közelíteni a 6-os út felől, a Növény utcán keresztül haladva. A terület jelenleg elhanyagolt, dús növényzettel gazdagított terület. Többnyire beépítetlen, két meglévő, romos állapotú épület áll itt.​​​​​​​​​​​​​​ 
Vizsgáltam a tervezési terület tágabb környezetében a hasonló funkciókat. Több egyesület is működik  Budapesten, a táborozási lehetőség többnyire napközisek. Az épület a beépítés déli részén helyezkedik el, a sétány végében, távolabb a közfunkcióktól, így egy nyugodt, kevésbé forgalmas környezetet biztosítva a funkciónak. 
Koncepció
A funkcióm két részre osztható: kajakház és tábor.
Az alap koncepcióm szerint a tábort kabinszerű modulok alkotják, amik a kajakház mellé, raszterhálóba csoportosulnak, ezzel visszaidézve a tábori kis faházak hangulatát. A tábor védelme miatt végül egy közös szállásépületet hoztam létre.Egy gerendákból és pillérekből álló keretvázzal fogtam össze a kajakház és a tábor épületét, ami kapcsolatot teremt közöttük és egy védettebb belső udvart hoz létre.
Ez a raszterhálóra szerkesztett keretváz alakítja az alaprajzomat, illetve megjelenik az épület homlokzatán és a külső tér strukturálásában is. Az épületrészeket két, a keretvázba szerkesztett híd köti össze.
Funkcionális elrendezés
A tervezett épület funkcionálisan két egységre osztható: kajakház és a tábor épülete. Mindkét egység FSZ+1 emeletes, vegyes rendszerű, könnyűszerkezetes épület. Szerettem volna, ha a két épület funkcionálisan elkülönül, mert a tábor funkció egy privátabb hangulatot kíván meg, míg a kajakház épülete nyitott. 
A kajakház egész évben működik reggel 7.00-órától este 20.00-óráig. A fogadó térben büfé és recepció található, ahol lehetőség van kajakokat bérelni. A kajakok tárolása egy Duna-parti stégen történik.
A kajakház földszintjén kap helyet a recepció-büfé, téli edzőterem, valamint a mosdók, gépészeti helyiség, iroda. A lépcső nyitott terében egy teakonyhát, pihenőteret alakítottam ki. A konditerem mobil falakkal osztható, így különböző edzéseknek tud teret adni.
Ezen kívül az emeleten helyet kap egy klubhelyiség is, amit a táborozó gyerekek is tudnak használni rossz idő esetén. A két funkció az épület két oldalán elhelyezett födémekkel vannak összekötve.  Így a két funkció elkülönül egymástól, mégis egy egységet alkot. Az emeletre egy kültéri és egy beltéri akadálymentes lépcső segítségével lehet feljutni.
"Belső udvar, fedett-nyitott terek"
A Duna felé eső összeköttetés teraszként, kilátópontként funkcionál.
A két épület között fedett-nyitott terek alakulnak ki, amelyeket mozgatható napvitorlát segítségével lehet létrehozni. Pingpongozás, kültéri edzések, játékok helyszínéül szolgál.
A tábor földszintjén egy nyitható közösségi tér-reggeliző helyezkedik el.
Homlokzati kialakítás
Az épület homlokzatburkolata függőleges sávos fa burkolat. Az emeleti korlátok fából készülnek, a lamellás árnyékolókkal és a homlokzatburkolattal egy síkban, fixen helyezkednek el.
A kiszolgáló funkciók jellemzően az erdő felé, a közösségi, kajakozáshoz kapcsolódó funkciók pedig a belső udvar felé néznek. A közösségi funkcióknak, tábori szobáknak igyekeztem nagy üvegfelületet biztosítani a természetes megvilágítás miatt. 
A nagyobb üvegfelületek előtt fogatható lamellás fa árnyékoló, a  kisebb nyílások előtt pedig a burkolat mögött elhelyezett textil árnyékoló került elhelyezésre.
Szerkezeti kialakítás
A keretváz GLULAM rétegragasztott pillérekből és gerendákból épül fel. A kültéri fa felületek állagvédelme fontos tervezési kérdés, különböző bevonatokkal szükséges gondoskodni a védelemről. A merevítő falak, kitöltő falak, födémek CLT panelek. Az úszóstég alumínium szerkezetű, polietilén úsztatóközegű modulokból épül fel.
Komplex tervezés//2021
Published:

Owner

Komplex tervezés//2021

Published: